Teljes körű költöztetés csomagolással Budapesten

Gondolt már arra a költözés előtt, hogy bárcsak egy karosszékben ülve nézhetné végig, ahogy elvégezzük Ön helyett a munkát? 

Szolgáltatásunk olyannyira széleskörű, hogy akár még ez is teljesülhet. Engedje át nekünk a feladatot, és dőljön hátra!

A költözés mindig azzal az egy bizonyos első tárgy becsomagolásával kezdődik. Igen ám, de addig el is kell jutni! Cégünk örömmel áll rendelkezésére, ha dobozolásra lenne szüksége – az elsőtől az utolsó holmiig mindent becsomagolunk, és el is szállítunk az új lakásba. Hogy milyen mértékben veszünk részt a tárgyak csomagolásában, az kizárólag Öntől függ.

Hogyan csomagolunk?

Ahogy Önnek a legmegfelelőbb. Több szolgáltatás közül válogathat a költöztetés előtt, azonban abban biztos lehet, hogy ingóságait épségben és sértetlenül láthatja viszont az új hajlékban. Mivel jól tudjuk, hogy minden ügyfélnek más és más igényei lehetnek, így igyekeztünk olyan szolgáltatásokkal előállni, hogy bárki megtalálhassa a számára legmegfelelőbbet kínálatunkban.

Költöztetés csomagolással

A Bauer-Teher biztosíthatja, jóval a költözés időpontja előtt – akár két héttel is – a szükséges csomagolóanyagot. Ekkor dönthet úgy, hogy a költöztetés napjáig mindent, amit csak tud, becsomagol előre. 

Díjmentesen szállítjuk ki Önnek a dobozokat, a fóliát és a ragasztót is, így megspórolhatja a csomagolóanyagok beszerzését.

Kérheti továbbá a részleges csomagolást is. Ebben az esetben a csomagolást és az előkészítési munkák egy részét Ön végzi, a többit azonban ránk bízhatja. A munkát az Ön irányításával végezzük el. Ilyenkor általában könyveket, konyhai kiegészítőket, bútorokat, lámpákat, karnisokat csomagolunk el. A mosógép, mosogatógép lekötését és a képek fóliázását is megoldjuk.

A teljes körű csomagolás és előkészítés, szintén kínálatunk részét képezi. Önnek csupán gyönyörködnie kell abban a látványban, hogy a lakásban egyre kevesebb holmi van. A költöztetés előtti napon munkatársaink megérkeznek a helyszínre, és minden ingóságot, bútort, egyéb holmit előkészítenek a szállításra. Szétszedik a bútorokat, megtöltik a dobozokat és zsákokat, valamint lekötik a hálózatról a gépeket. Csak annyit hagynak szabadon, amennyi az utolsó éjszaka kényelmes eltöltéséhez kell.

Milyen áron juthat hozzá minőségi csomagolóanyagainkhoz?

A csomagolóanyagokat díjmentesen szállítjuk ki a megadott címre, ha korábban kezdené meg a csomagolást.

  • Könyves doboz – mérete 40 x 40 x 40 cm; 500 HUF/db: nagyjából 30 könyv elcsomagolására alkalmas.
  • Költöztető doboz – mérete 40 x 50 x 60 cm; 500 HUF/db: edények, ruhaneműk, iratok elcsomagolására alkalmas.
  • Akasztós ruhás doboz – 2000 HUF: előnye, hogy vállfás ruhák, öltönyök, kosztümök szállíthatók benne gyűrődés nélkül.
  • Zsugorfólia – mérete 50cm x 100m; 5000 HUF/tekercs: megvédi a szennyeződésektől a becsomagolt tárgyakat, például ágymatrachoz szokták használni.
  • Légbuborékos fólia – mérete 50cm x 100m; 9000 HUF/tekercs: az igazán kényes holmik védelmére szolgál, mint amilyen az üveges vitrin, a fali képek, étkészlet, vagy a porcelán tárgyak.
  • Ragasztó – 800 HUF/db: ezzel rögzítheti a már becsomagolt dobozokat.

Ne feledje: a Bauer-Tehernél nincs rejtett költség!

A pontos egyeztetés érdekében hívjon minket, készséggel állunk rendelkezésére!

Teljes körű költöztetés csomagolással

Így dolgozunk mi

Költözne és nem szeretne bajlódni a csomagolással? Mi segítünk, Ön pedig elégedett lesz – extra költségek nélkül.

A Bauer filozófiája, hogy igenis lehet valami egyszerre olcsó, gyors és profi. Mi 100%-ban rugalmasak vagyunk – tapasztalt csapatunknak hála, Önt csak egy telefonhívás választja el attól, hogy akár napokon belül már egy új helyen rendezze be otthonát.

Teljes körű költöztetés

Olcsó és gyors

Csomagolással együtt