Költözés alkalmával sokszor szemben találjuk magunkat a problémával, hogy a nehéz tárgyak szállítása nem egyszerű feladat. Ez a gyakorlattal nem rendelkezők számára komoly gondot okozhat. Ha nem megfelelő szakértelemmel végezzük, akkor akár anyagi kárunk, vagy személyi sérülés is keletkezhet.
A fenti megállapítás a leginkább jellemző akkor, amikor egy cég szeretné az irodáját, komplett eszközparkját átköltöztetni egyik helyről a másikra.
Az ilyen nagy kaliberű feladatokhoz célszerű profi, magas szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozást megbízni, nem érdemes önállóan próbálkozni.
Nehéz tárgyak szállítása tippek, ötletek
Tervezés
Ez az első és legfontosabb lépés. Tekintsük át, mik azok a nehéz tárgyak, amelyeket mozgatni szeretnénk, és gondoljuk át, ha kell mérjük is meg, hogy megvalósítható -e. Például a hűtőszekrény kifér -e a folyosón, vagy a zongorát hogyan tudjuk kivinni az ajtón. Ürítsük ki a szállítási útvonalakat, pakoljunk el minden zavaró tárgyat, az ajtókat nyissuk és támasszuk ki.
Szereljük szét, amit lehet
A nagyobb tárgyak költöztetését megkönnyíti, ha minden olyan elemet, amit csak lehet leszerelünk róla. Például íróasztalok, szekrények esetén távolítsuk el a fiókokat, polcokat, és pakoljunk ki belőlük mindent. Ha a fiókok eltávolítása nem lehetséges, akkor rögzítsük őket, hogy mozgatás közben nehogy kicsússzanak és megsérüljenek.
Óvjuk értékeinket
Ha nehéz, és ráadásul értékes tárgyakat szállítunk, akkor érdemes takarót, kartont vagy esetleg buborék fóliát használni, és azzal letakarni, hogy védjük a sérülésektől. Erre azért van szüksége, mert a szúlyukból adódó nagy súrlódási erő, könnyen sérüléseket okozhat. Ha a mozgatást csak tolva lehet megoldani, akkor védjük a padlót kartonnal, pléddel vagy esetleg egy régi szőnyeggel. Ha mindent jól felmértünk és megfelelően előkészítettünk, kevésbé érhet minket kellemetlen meglepés. Ha igazán biztosra akarunk menni, érdemes ilyenkor egy költöztető céget felkeresni, akiknek nagy rutinja, és speciális eszközei vannak az ilyen jellegű feladatokhoz.
Praktikus tanácsok nehéz tárgyak szállításához
Ha mégis úgy döntünk, nem kérünk fel költöztető céget, hanem magunk végezzük el a feladatot akkor az alábbi szempontokat mindig tartsuk be.
- Emeléskor ne hajoljunk előre, és ne emeljük vállmagasság fölé a tárgyakat.
- Viseljünk munkavédelmi kesztyűt, és zárt, jól rögzítő cipőt.
- Nehéz tárgyat soha ne emeljünk meg egyedül, kérjünk inkább segítséget.
Milyen speciális eszközök szükségesek, a nehéz tárgyak szállításához?
Lépcsőjáró
Ennek segítségével könnyedén mozgathatunk nehéz tárgyakat lépcsőn fel, illetve le. Nagyon fontos azonban, hogy a lépcsőjáró használata két emberes feladat, csak akkor dolgozzunk vele, ha van hozzá segítség.
Emelő heveder
Ezeket a hevedereket a tárgyakhoz rögzítik, és ezek tartják a súlyt. Legnagyobb előnye, hogy az emberi testre sokkal kisebb erő nehezedik a használata közben.
Csúszka
Ez lehet karton vagy régi szőnyeg, melyet a nehéz tárgy vagy bútor alá tudunk helyezni, megkönnyítve ezzel a tárgyak tolását, mozgatását.

Két példa nehéz tárgy szállítására, mozgatására
Széf költöztetés
Egy széf vagy páncélszekrény szállítása házon belül is nehézkes feladat. Ha viszont teljesen másik épületbe kell szállítani, az a súlya és a mérete miatt bonyolult lehet. Költöztetése pontos mérést és tervezést igényel, illetve több emberes feladat, így minden esetben kérjük segítséget.
Zongora költöztetése
A zongora értéke és súlya miatt speciális mozgatást igényel, arról nem is beszélve, hogy a húrok, billentyűk rendkívül sérülékenyek. Súlya 180-500 kg közötti, tehát elmozdítani biztonságban embert próbáló feladat. Zongora szállításával tehát nem érdemes nekünk próbálkozni, mindenképpen bízzuk profi szállító cégre.
Nehéz tárgyak mozgatása? Ezért válasszon bennünket!
Modern eszközparkkal rendelkezünk, amely minden olyan szerszámot tartalmaz, amely a nehéz tárgyak mozgatásához szükséges.
Munkatársaink magasan képzettek, megbízhatóan dolgoznak. Gépjárműparkunkkal biztosított, hogy mérettől függetlenül bármekkora tárgy költöztetését megoldjuk.
Több éves szakmai tapasztalattal és ellenőrizhetően elégedett ügyfélkörrel rendelkezünk.
A nehéz tárgyak szállítása, mozgatása megfelelő eszközparkot, és nagy szakértelmet igényel. Ha ilyen szolgáltatásra lenne szüksége forduljon hozzánk bizalommal, hiszen cégünk ezen a területen is magas szintű szakmai képzettséggel és tapasztalattal rendelkezik.